Állatkerti és bemutató akváriumok

Állatkerti és bemutató akváriumok

Az állatkertek és akváriumok szerepe az évszázadok során gyökeresen megváltozott. A puszta szórakoztatást felváltották a természetvédelmi, fajmegőrzési és tudományos törekvések. A tudatosan felépített szemléletformáló oktatási programok, valamint az ugyanilyen aprólékossággal kidolgozott bemutatók és kiállítások szemléltetik a természet sokszínűségét.

Az első akváriumok “egyszerűen” mutatták be azokat az állatokat és életközösségeket, amelyeket hétköznapi ember nem láthatott minden nap. Történelmi akváriumaink kívül-belül inkább hasonlítottak egy múzeumra vagy képtárra, mint állattartó helyekre. Az akkori akvaristák munkája természetesen semmivel sem volt kevesebb, sőt bizonyos szempontból még nehezebb dolguk is volt az épületek és a rendszerek kialakítása miatt. A hosszú évtizedek tapasztalatai megteremtették a modern akvarisztika alapjait. Kiderült melyek azok a fajok, amelyeket semmilyen körülmények között sem tudunk fogságban tartani, melyek sikerrel akváriumba szoktathatók, sőt még szaporíthatóak is. Ez utóbbi szintén hatalmas távlatokat nyitott az akvarisztikában.

állatkert

Az intézményekben bemutatott fajok kiválasztása egyre tudatosabb és specializáltabb lett. Azzal, hogy közelebbről megismertük különböző állatok szokásait, biológiáját, egyre felkészültebbé váltunk arra, hogy képesek legyünk megóvni vagy épp újjá építeni természetes élőhelyüket.

Ezen a ponton kapcsolódik be az akváriumok és állatkertek másik nélkülözhetetlen munkája, az oktatás és ismeretterjesztés. Napjainkban a modern akváriumok ezt az üzenetet az emberi érzésekre ható, igen komoly kiállítási technikákkal próbálják átadni. A megfelelő üzenet átadásával ezek az értékek megmenthetőek.

Számunkra a legfontosabb, hogy minden állat, amellyel dolgunk akad, mind fizikailag, mind mentálisan a legtökéletesebb ellátást kapja, legyen szó egy bohóchalról vagy akár egy több méteres cápáról!